Vegyes eredmények utánpótlás fronton

U17: Aramis-BME

Vasárnap az U17-es csapatunk rangadóra készült az Budaörsön az Aramis otthonában.
Szinte a legerősebb összeállításban (Maár, Czeglédi – Sóvári, Szalmás, Lipl.Majoros – Szegh, Máté, Zólyomi, Deli) léphettünk pályára.
A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy idáig megszokhattuk. A 3.percben 2-0-ra vezettünk, de a 10.percben már 3-2 volt a hazaiaknak. Idegesen kapkodva játszottunk, de amikor picit lehiggadtunk ismét mi uraltuk a mérkőzést és egy gólos vezetéssel mehettünk be az öltőzőbe . A második félidő elején kiegyenlítettebb volt a játék, de a félidő felére ismét az Aramis vezetett eggyel.
Ezen a hektikus meccsen  ismét jó három perces periódust produkáltunk, ahol két góllal (7-5) megelőztük ellenfelünket. Ez a három perc döntőnek bizonyult. Az utolsó percekben volt még egy gólváltás, de minimális előnyünk megmaradt, így 8-7-re győztünk.
A szezon felénél járunk, de hiába vezetjük a bajnokságot (14 mérkőzés 14 győzelem) a csapat nagy részétől sokkal jobb teljesítmény kell tavasszal.  

Aramis SE – BME FC-1988 Déli 7-8
Gólszerzők:

  • Sóvári (3)
  • Szalmás(2)
  • Majoros(2)
  • Lipl (1)

U20 : Aramis-BME

A nagyok mérkőzése is rangadó volt, hiszen egy hely választotta el a két csapatot a tabellán.
Szerencsére majdnem mindenki egészséges volt, így a Fehér, Nagyistván- Viza, Szentjoby, Lőrincz, Cséka -Csóh, Bertalan, Milavecz, Rónaszéki- Horváth, Mondok összetételű csapat állt Csernai Gábor rendelkezésére. 
Ez a mérkőzés is egy gyors gólváltással kezdődött. A hazaiak ártalmatlannak tűnő lövése akadt be , mi pedig egy ziccerig kijátszott szituáció után egyenlítettünk. A félidő hátralévő részében inkább mezőnyben gyűrték egymást a csapatok így az eredmény nem is változott.
A második játékrész elején egy kontrából megszerezték a vezetést a hazaiak. A kisebbekhez hasonlóan idegesen kapkodva játszottunk, ami főleg a befejezéseknél okozott problémát. A 34. percben ismét egy kontra után gólt kaptunk, utána hiába dolgoztunk ki több helyzetet 5 a 4-ben vereséget szenvedtünk.
Összességében nem játszottunk rosszul, de a helyzetkihasználásban a  hazaiak jobbak voltak.
Fél távnál a 4. helyen állunk. Sajnos a rangadókat elbuktuk, de ha tavasszal ezen tudunk változtatni, akkor a dobogó elérhető lehet.

Aramis SE – BME FC-1988 Déli 3-1
Gólszerző:
Bertalan

U20 : BME-ELTE

Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltuk kedden este a Kerék utcában.
A vasárnapi mérkőzéshez hasonlóan igen bő kerettel (Fehér, Nagyistván, Viza, Szentjoby, Lőrincz, Cséka -Csóh, Milavecz, Horváth Á., Mondok – Sóvári, Szalmás, Lipl) fogadtuk az ELTE csapatát.
Az első félidő változatos, férfias játékot hozott. Mindkét csapat játszani akart, de a nagy tempó miatt sok volt a keményebb belépő; szerencsére még a sportszerűség keretein belül.
A második játékrészben feljavult a védekezésünk a szünetben beállt Nagyistván Balázsnak is hála. Támadásban pontosabbak voltunk, kevesebb labdát szórtunk el, így megnyertük a mérkőzést. A siker értékét növeli, hogy egy nagyon jó és futsalozni akaró ellenfél ellen szereztük meg a három pontot.

BME FC-1988 Déli – ELTE-BEAC 4-3
Gólszerzők:

  • Csóh (2)
  • Horváth

Lipl

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email

Korábbi hírek

Close Menu