Bajnokcsapat az U18!

Vasárnap a tabella második helyezettje, az Airenergy FC vendégei voltunk. A hazaiak öt ponttal voltak lemaradva így nekik győzniük kellett volna, hogy nyílt legyen a

Bővebben »

Jöttünk, láttunk, győztünk!

Január 12-13-án utánpótlás csapataink szép győzelmeket arattak, méltán lehetünk büszkék rájuk! U15: Legfiatalabb csapatunk szombaton, Kecskeméten 6 csapatos tornán vett részt. Öt mérkőzésből három győzelmet

Bővebben »

Nagyarányú utánpótlás győzelmek

December 8-9-én ismét pályára lépett 3 legidősebb utánpótlás csapatunk, a célkitűzés pedig egyértelműen háromszor 3 pont megszerzése volt, mivel alsóházi ellenfelekhez látogattunk. U18: Szombaton játszottak

Bővebben »

U18: 2 meccs, 21 gól

Előző héten U18 játékosaink kétszer is pályára léptek és semmi nyomát nem mutatták a legutóbbi 5 Stars elleni bakinak. A hétközben rendezett fordulóban a Hegyvidék-Gerrzo

Bővebben »

Ismét könnyed U18-as győzelem

U18-asaink egy magabiztos vendégszereplés után október 28-án hazai pályán fogadták a Tihanyi FC csapatát. Néhány sérülés ellenére 2 sorral fogadtuk a balatonpartiakat, akik szintén bő

Bővebben »
Close Menu