Nagyarányú utánpótlás győzelmek

December 8-9-én ismét pályára lépett 3 legidősebb utánpótlás csapatunk, a célkitűzés pedig egyértelműen háromszor 3 pont megszerzése volt, mivel alsóházi ellenfelekhez látogattunk.

U18:
Szombaton játszottak U18-asaink, akik Csömörre utaztak a REAC SISE elleni mérkőzésre. Néhány alapemberünk két napja felnőtt NB1-es mérkőzésen játszottak Berettyóújfalun, de fizikailag nem látszott nyoma a meccsnek. Ugyanakkor a csapat játékába sok pontatlanság csúszott, de szerencsére belefért a futsalban tapasztalatlan ellenfelünk ellen. A REAC játékosai leginkább fizikailag próbáltak fölénk nőni, ami sokszor durva belépőkhöz vezetett; szerencsére nem sérült meg egyik játékosunk sem.
REAC SISE – BME-1988 Déli FC Végeredmény: 2:16 (1:7). Gólszerzők: Szalmás (4), Csóh (3), Milavecz (3), Horváth (2), Rónaszéki (2), Lipl, Sóvári.

U17:
Vasárnap Nyírbátor felé vette az irányt U17-es és U20-as csapatunk, hogy a Nyírgyulaj korosztályos csapataival megmérkőzzenek. Az U17-eseknél sereghajtó gárda ellen kötelező volt a győzelem, még akkor is, ha a 11 órás kezdés miatt igen korán kellett elindulni. A szűk keretünket még Maár Zsombor kapusunk betegsége is hátráltatta, de ennek ellenére könnyed győzelmet arattunk egy szimpatikus és sportszerű csapat ellen.
Nyírgyulaj KSK – BME-1988 Déli FC Végeredmény: 4:18 (2:12). Gólszerzők: Szalmás (5), Lipl (4), Horváth (3), Sóvári (3), Szokolai, Zólyomi.

 U20:
Az idősebbek is abszolút favoritnak számítottak Nyírbátorban, a hazai csapat mindössze 1 győzelmet tudott összeszedni a szezonban. Itt ráadásul bő kerettel léptek pályára a Csernai-tanoncok és hiába volt valamivel jobb az U20-as Nyírgyulaj, mint fiatalabb társaik, így is könnyedén nyertünk.
Nyírgyulaj KSK – BME-1988 Déli FC Végeredmény: 3:14 (1:5). Gólszerzők: Szentjóby (4), Rónaszéki (3), Bertalan (2), Cséka (2), Viza (2), Milavecz.

Hajrá BME-Déli!

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email

Korábbi hírek

Close Menu